Üvöltök a macskával, ha nem azt csinálja, amit jó lenne... persze most meg aggódok, mert ezer éve nyirvogott már a szúnyoghálón lógva...
Sikítok a tehetetlenségtől, ha a lábam nem engedelmeskedik... ki ne tenné? Persze ettől csak rosszabb lesz...
Most meg legszívesebben kirontanék, és elküldeném a picsába az utcai lépcsőnkön ülő fiatalokat... de z talán nem csak rám jellemző.
Ma valahogy nem megy semmi... minden mindennel összefügg... és talán most kezdek megnyugodni picit. Talán.
Gyűlölök egedül lenni itthon, mert mindig akadályokba ütközök, amin felhúzom magam, és a vége az, hogy megint nem csinálok semmit. Csak túlélek, amíg nem jön Kedves, és nem megyünk Piciért.
Aztán jön a 2. felvonás, amiért szidom magam, hogy nem csináltam semmit, és egy nullának érzem az egész lényem... de tegnap végre "megkaptam", hogy ez csak az Ego, nem Én... csak még nem működök a gyakorlatban :(
Ha össze-vissza is, de legalább kijött ez belőlem most... és elkezdtem újra írni.
...és jólesett. 💓
Megjegyzések
Megjegyzés küldése